Tantárgy pótlása
Féléves kurzus elfogadásának módja
Gyakorlati jegy és aláírás megszerzése – szorgalmi időszak végéig (gyakorlati hét végéig)
- Sikeres bemutatás esetén aláírás és érdemjegy kerül beírásra a Neptunba
- Sikertelen bemutatás esetén aláírás megtagadva kerül beírásra a Neptunba
- lehetőség pótbemutatásra
Pótbemutatás – vizsgaidőszak utolsó előtti hetéig (akár több alkalommal)
- A pótbemutatáson a fizikai követelmények egymás után kerülnek kötelezően bemutatásra
- A gyakorlatok sorrendje a következő: karhajlítás nyújtás fekvőtámaszban, felülés, választott gyakorlat, Cooper futás (rendőr hallgatók számára)
- Sikeres bemutatás esetén aláírás és érdemjegy kerül beírásra a Neptunba
- Sikertelen bemutatás esetén kurzus ismétlése (pótlókurzus) keresztféléven
Pótlókurzus
- Következő félévben 2 kurzus teljesítése (saját kurzus saját szakasszal + pótlókurzus, megbeszélés alapján)
Pótlókurzus célja
- a hallgató heti rendszeres mozgásmennyiségének növelése
- a hallgató teljesítményének általános és célzott javítása
Pótlókurzus követelményei
- a kurzus teljesítéséhez a hallgatónak rendelkeznie kell jelenlétet igazoló dokumentummal
- a kurzus megkezdése (lehetőség szerint) az első szorgalmi héten történjen
- heti kettőnél több pótló óra nem engedélyezett (kivétel egyéni elbírálás)
- szorgalmi időszak utolsó hetében egynél több pótló óra nem engedélyezett
Pótlókurzus teljesítésének folyamata
- Keresztféléves pótlókurzus felvételi kérvény kitöltése Neptun rendszeren keresztül
- Előtanulmányi rendben meghatározott tantárgyfelvételi rendtől eltérő tantárgyfelvétel (13. § (4) (Párhuzamos tárgyfelvétel) - tantárgyról indítható kérvény (Menü-Tárgyak-Tárgyhoz kapcsolódó kérelmek) - - A kérelem csak egy alkalommal engedélyezhető!
- pótlókurzus jelenlétet igazoló dokumentum elkészítése, letöltése
- pótlókurzus időpontjainak előzetes egyeztetése az aláírást megtagadó oktatóval, órarendhez igazítva
- szorgalmi időszak 14 hete alatt a Tvsz. szerinti óralátogatási szabályzat figyelembe vételével 10 órán AKTÍV jelenlét szükséges, amit az óra végén a foglalkozást vezető oktató aláírásával igazol
- Jelenlétet igazoló dokumentáció leadása a szorgalmi időszak utolsó hetén
- Fizikai felmérő teljesítése a szorgalmi időszak utolsó hetén (egyéni elbírálás esetén elfogadható az év közbeni bemutatás az órarendi kurzuson)
- Sikeres bemutatás esetén mindkét kurzusra aláírás és ugyanaz az érdemjegy kerül beírásra a Neptunba
- Sikertelen bemutatás esetén aláírás megtagadva kerül beírásra a Neptunba
- lehetőség pótbemutatásra, a fent meghatározott feltételekkel
Teendők a pótlókurzus sikertelen teljesítése esetén
- Dékáni méltányossági kérvény kérelmezése három egymásra épülő kurzus egy időbeli teljesítése miatt
- dékáni méltányosság (6. §); - A kérelem csak egy alkalommal engedélyezhető!
- pótlókurzusok jelenlétet igazoló dokumentum elkészítése, letöltése
- pótlókurzusok időpontjainak előzetes egyeztetése az aláírást megtagadó oktatóval, órarendhez igazítva
- szorgalmi időszak 14 hete alatt a Tvsz. szerinti óralátogatási szabályzat figyelembe vételével 20 órán (10+10) AKTÍV jelenlét szükséges, amit az óra végén a foglalkozást vezető oktató aláírásával igazol
- Jelenlétet igazoló dokumentáció leadása a szorgalmi időszak utolsó hetén
- Fizikai felmérő teljesítése a szorgalmi időszak utolsó hetén (egyéni elbírálás esetén elfogadható az év közbeni bemutatás az órarendi kurzuson)
- Sikeres bemutatás esetén mindhárom kurzusra aláírás és ugyanaz az érdemjegy kerül beírásra a Neptunba
- Sikertelen bemutatás (sikertelen tantárgy teljesítés) esetén hallgatói jogviszony megszűntetése Tvsz. szerint
potlokurzus_jelenleti.docx
Word letöltése