Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Sportos Egyetem, Sportos Közszolgálat

Ismerkedés az NKE Rendészettudományi Karának akadálypályájával

2026. május 14-én a Váci SZC Király Endre Technikum és Szakképző Iskola diákjai a Ludovika SE Tonfa Szakosztály szervezésében megismerkedhettek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának akadálypályájával. A program során a résztvevők nemcsak fizikai és mentális képességeiket fejleszthették, hanem állóképességüket is próbára tehették.

A felkészülés a kadétok számára is hasznos volt, hiszen így az augusztusban megrendezésre kerülő Somorjai Gábor Emlékversenyre is lehetőség nyílt gyakorolni.

A kihívások során minden résztvevő bizonyította kitartását és elszántságát, mindenki a maximumot nyújtotta, sőt erején felül teljesített a közös cél érdekében.

Gratulálunk valamennyi résztvevőnek, valamint külön köszönet illeti a segítőket és a foglalkozás vezetőit, akik támogatásukkal, biztatásukkal és odafigyelésükkel hozzájárultak a program sikeres és balesetmentes lebonyolításához.