Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Sportos Egyetem, Sportos Közszolgálat

Őszi futsal hírek, élbolyban a Ludovika SE, továbbjutás a MEFOB-on

Az egyetemi futsalosok az idei évben is több fronton igyekeztek helytállni.

A férfi csapatunk az NB3-as bajnokságban szerepel évek óta, és nem titkolt célja, hogy kiharcolja a feljutás lehetőségét a magasabb osztályba. Ebben a szezonban is problémát okozott, hogy az év eleji toborzást követően kevés idő állt a mester, Kénoszt Ferenc rendelkezésére, hogy összekovácsolja a régi motorosokat az új játékosokkal. Mindezek ellenére az ősszel lejátszott 9 mérkőzésből 6 alkalommal győzelemnek örülhettek a játékosok, emellett 1 döntetlen és 2 vereséggel vonultak téli pihenőre. Így minden esély megmaradt, hogy egy remek tavaszi teljesítményt produkálva elérjék a játékosok a rájátszást érő helyet a tabellán.

A Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos futsal bajnokságra 19 egyetem csapata nevezett. Ősszel minitornák keretében kellett megmérkőzni, és a csoportgyőztesek tavasszal a legjobb 9 csapat között folytathatják. Kiélezett küzdelmekben, de sikerült a Pannon Egyetem és a Széchenyi Egyetem csapatát is magunk mögé utasítani, így a selejtezőt tornát sikerrel vették hallgatóink.

Férfi MEFOB csapat tagjai: Bika Zalán, Filótás Gergő, Forgács Gergő, Gotthárd Roland, Győri Hunor, Horváth Erik, Járdánházy Ákos, Kiss Zsombor, Székely Csanád, Sajdik Áron, Posza Zsolt, Wald Péter, Póka Bence (csapatkapitány)

A női csapatnak sajnos csak a tisztes helytállás jutott. A nagyobb játékerőt képviselő házigazda pécsiek, és a szintén lendületes, gyors játékot játszó SOTE hallgatókat nem sikerült megszorongatni lányainknak, így végül a selejtező torna 3. helyén végeztek.

Női MEFOB csapat tagjai: Bóna Kitti, Stibrik Adél, Tóth Vivien, Varga Patrícia, Menczer Lili, Pap Titanilla

Tavasszal a férfi NB3-as csapatnak és a férfi MEFOB futsal csapatnak szurkolhatunk, hogy minél tovább meneteljenek mindkét bajnokságban.

NB3 futsal edző: Kénoszt Ferenc
Futsal szakosztályvezető, kísérő tanár: Nagy Ádám Ferenc

További sikereket kívánunk!


Címkék: futsal MEFOB