Gulyás Michelle, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) egykori hallgatója, jelenleg a Rendészettudományi Kar (RTK) munkatársa olimpiai bajnoki címet nyert Párizsban a női öttusázók versenyén. A 23 éves sportoló elért 1461-es pontszáma világrekord lett.
„Mentálisan olyan kemény felkészülést csináltam végig, mint még soha, és összeálltak köröttem a dolgok, a háttérből is olyan támogatást kaptam, amihez foghatót talán még egyszer sem. Úgy gondolom, ez is kellett a sikerhez” – nyilatkozta a verseny után Gulyás Michelle.
Az öttusázó remekül versenyzett az olimpián: vívása jól sikerült, aztán hibátlanul lovagolt, az azt követő úszás után a második helyről vágott neki a kombinált számnak, ahol – bár a négyből egyszer lőtt hibátlanul, de javított – meg tudta előzni franciák favoritját, Elodie Clouvel-t. Végül az utolsó számban tekintélyes előnnyel futhatott a célba.
A sportoló korábban az NKE-nek adott interjúban elárulta, hogy a sport mellett miért éppen a bűnügyi nyomozó szakirányra jelentkezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Az öttusázó úgy fogalmazott: „A magyar élsportolók egy része a Honvédségnek, a Sportszázadnak is a tagja. Ez nekem is megfordult az fejemben, azonban engem inkább a rendőrség vonzott, és mindenképpen szerettem volna elvégezni egy jó egyetemet, így találtam rá az NKE-re. A rendőrségen belüli bűnügyi nyomozó szakirányt azért választottam, mert úgy gondoltam, hogy az összes szakirány közül ez a legváltozatosabb, így a sportkarrierem végeztével, valami szintén izgalmas, különleges munkám lehetne. Szerencsére a rendőrség és az NKE jelentős támogatásával maximálisan tudok készülni a 2024-es olimpiára, így a döntés ideje kitolódott. Az interjúban az öttusázó hangsúlyozta azt is: „Ritka a sportban, hogy valakinek ilyen támogató háttere legyen, mint amilyen nekem van: a családom, az edzőim, az egyesületem, illetve az NKE.”
Gulyás Michelle a jó tanuló, jó sportoló tipikus esete, az NKE RTK-n bűnügyi nyomozónak tanult, ötösre védte meg a szakdolgozatát, és az államvizsga miatt 2023-ban a versenyzést háttérbe szorította, kihagyta az ankarai Világkupa-döntőt. Jelenleg a RTK állományában dolgozik, főként toborzással és a sportélet fejlesztésével foglalkozik.
Az olimpiai bajnoki cím előtt pályafutása legnagyobb sikere a 2022-es egyiptomi Alexandriában zajló világbajnokságon szerzett egyéni ezüstérme volt, amely mellett csapatban bronzérmet is szerzett.
Gulyás Michelle Vörös Zsuzsanna 2004-es athéni győzelme után nyert Magyarországnak aranyat öttusában, egyben a sportág tizedik ötkarikás diadalát aratta.
Forrás: RTK, Index.hu, Magyar Nemzet
Fotó: Csudai Sándor