A 2023-24-es tollaslabda szezon utolsó nagy megmérettetése a Grand Prix Döntő volt. Idén I. és III. osztályban is meghirdette a Tollaslabda Szövetség ezt a rangos eseményt, amelyre a szeptember eleje óta lebonyolított tornákon gyűjtött pontok alapján lehetett bekerülni.
Szerencsére Kollár Tamás, Lakatos Levente, Om Panda és Vivaan Agarwal nevezését is visszaigazolta a sportági szakszövetség, így népes ludovikás csapat utazhatott Pécsre, a verseny helyszínére.
Alakulatunk végül egy aranyéremmel a tarsolyában térhetett haza. Ez a medál Kollár Tamás nevéhez fűződik, aki a Multicoloros Pálfi Dáviddal az oldalán a III. osztályban próbált szerencsét. Különösebb probléma nélkül nyerték valamennyi mérkőzésüket, így rajt-cél győzelmet aratva állhattak fel a dobogó legfelső fokára.
Menetelésük során legyőzték az Agarwal – Panda ludovikás párost is, akiknek ez a szám nem igazán úgy sikerült, ahogyan azt szerették volna. Egyesben viszont értékes győzelmeket arattak ifi csapatunk oszlopos tagjai. Om a sűrű mezőnyben egyik csoportbéli ellenfelét nagy csatában felül tudta múlni, ráadásul a későbbi csoportgyőztes ellen is sikerült szettet rabolnia. Ezen eredmények alapján egy 3. hely kijárt volna neki a kvartetten belül, viszont egy körbeverés következtében sajnos a 4. helyre szorult. A csoportkört követő helyosztó mérkőzését 2 játszmában elveszítette, így összesítésben a 8. helyen zárt.
Vivaan szintén egy győzelemmel zárta a csoportját, ami már önmagában szép teljesítménynek számít, mivel a rutinos Urbán Attila eszén sosem könnyű túljárni. Körbeverésre szerencsére az ő csoportjában nem került sor, így 3. helyen jutott tovább és lehetősége nyílt az 5. helyért játszani. Ellenfele az a Kapronyi Ferenc volt, akinek volt miért visszavágni, Om ugyanis ellene szenvedett vereséget a játéknap korábbi szakaszában. A revans szerencsére nem maradt el: Agarwal nagy csatában győzött, így az előkelő 5. helyen zárt a III. osztályú férfi egyesben.
Kollár Tamás a III. osztályú férfi páros mellett férfi egyesben is rajthoz állt, méghozzá I. osztályban. A páros aranya mellé begyűjtött egy értékes skalpot, felülmúlta ugyanis a hazai ranglista 8. helyén álló Ágai Zénót. Éremre sajnos reális esélye nem volt, de 6. helyezése is elismerésre méltó eredménynek számít.
I. osztályban induló játékosaink közül Lakatos Levente volt legközelebb az éremhez, aki azzal a Mórocz Ákossal állt ismét össze, akivel a nemrég megrendezett Living Sport Kupán már megmutatták, hogy képesek kiváló játékkal előrukkolni. Egy győzelmet a Grand Prix Döntőn is sikerült összehozniuk, és nagyon közel voltak ahhoz, hogy a rutint és a fiatalos lendületet egyaránt magáénak tudható Mester-Csernyánszki duót is felülmúlják, azonban döntő szett 23:21 arányban alulmaradtak.
Mesterék győzelmüknek köszönhetően a bronzért játszhattak, és könnyedén el is hozták azt, így Leventéék nagyon bánhatták minimális különbségű vereségüket. Végül Kollárhoz hasonlóan a 6. helyen zártak.
Szép volt, fiúk!
Szöveg: Szent-Andrássy Márk