A 2023-24-es tollaslabda szezon eddigi talán legnagyobb durranása Ludovikás szempontból az október végi Cegléd kupa volt, a Living Sport tollaslabda csarnokban, ahol II. és IV. osztályú felnőtt versenyszámok kerültek meghirdetésre. Csapatunk szokatlanul nagy létszámban képviseltette magát. A mennyiség mellé pedig szerencsére minőség is társult, ugyanis négy versenyszám is a mi sikerünkkel végződött!
Férfi egyesben úgy tűnt, a fiatal Wang Shou megállíthatatlan, Szent-Andrássy Márk elsőkörös legyőzését követően ugyanis beverekedte magát a legjobb négy közé, ahol Lakatos Levente sem tudott megálljt parancsolni neki. Szerencsére azonban volt még egy ütőkártyánk, méghozzá Kollár Tamás személyében, aki tükörsima győzelmekkel érdemelte ki helyét a fináléban. A helyi közönség nagy csatára számított a magyar-kínai párharcban, azonban csalatkozniuk kellett azoknak, akik így gondolkodtak: Tomi ezt a mérkőzését is két játszmában nyerte, így véve elégtételt csapattársai legyőzéséért Wangon.
A II. osztályú férfi egyes mellett a mi játékosunk nyerte a IV. osztályú férfi egyest is, méghozzá Vivaan Agarwal személyében. Vivaan olyannyira megtáltosodott az október 21-i Ludovika Kupán elért U19-es bronzérme hatására, hogy kedvet kapott a Cegléd Kupán való induláshoz is. A népes mezőnyben a 2. helyen emelték ki a szervezők Agarwalt, ami utólag is jó döntésnek bizonyult: különösebb problémák nélkül biztosította ugyanis helyét az elődöntőben. Ott aztán eléggé megszenvedett az újpesti Vietórisz Norberttel, de végül döntő szett 22:20 arányban felül tudta múlni riválisát. Sokáig úgy tűnt, két Ludovikás között fog eldőlni az elsőség, Om Panda ugyanis szintén szépen menetelt a végső cél felé, ám a legjobb négy között Szabolcs Balázs útját állta, így be kellett érnie a harmadik hellyel. Kollárhoz hasonlóan Agarwal is meg tudta viszont szerencsére leckéztetni csapattársa legyőzőjét: 21:16, 21:18-ra megnyerte a finálét, így elmondható, hogy a férfi egyes számokat egyértelműen a mi versenyzőink uralták.
Kis híján így volt ez a férfi páros számokban is. II. osztályban sokáig úgy tűnt, hogy a döntő kimenetelétől függetlenül biztosak lehetünk abban, hogy a végén Ludovikás aranyéremnek örülhetünk, a Kollár Tamás – Lakatos Levente egység mellett ugyanis a Kinál Zoltán – Szent-Andrássy Márk kettős is közel volt ahhoz, hogy biztosítsa helyét a fináléban. A pickleballban már összeszokott párosnak számító, de tollaslabdában egymás oldalán most először pályára lépő játékosok döntő szett 21:19 arányban maradtak csak alul az elődöntőben a Philip-Muzelák BEAC-os alakulat ellenében, így Kollárékra várt a nemes feladat, hogy legyőzzék a BEAC-osokat. A feladatot pedig példás osztályzattal abszolválták is, így Kollár megszerezte második aranyát és 100%-os teljesítménnyel zárta a tornát, míg Lakatos a férfi egyes bronza után párosban már felállhatott a pódium legfelső fokára.
Az előző bekezdés azért a „kis híján” szókapcsolattal indult, mert mindeközben a IV. osztályban Om és Vivaan is szépen meneteltek az elsőség felé. Mindössze egy szett választotta el őket ettől, végső mérkőzésükön ugyanis be tudták gyűjteni a nyitójátszmát soros ellenfeleik ellen, ám utóbbiak sajnos fordítani tudtak, így ifi játékosaink egy szépen csillogó ezüsttel térhettek haza.
A vegyes páros számok közül csak II. osztályban képviseltettük magunkat, méghozzá a Szent-Andrássy Márk – Farkas Viktória egység által. Az egymás oldalán eddig csak a csapatbajnokságon pályára lépő játékosaink között hamar kialakult az összhang, és csoportjukat követően az egész versenyszámot is sikerült megnyerniük, méghozzá szettveszteség nélkül. Viki más számban rajthoz sem állt, így Kollárhoz hasonlóan 100%-os teljesítménnyel zárt, Szent-Andrássy pedig a 2020. évi Magyarság Kupát követően, majd’ hároméves kihagyás után lépett újra pályára egyéni tollaslabda viadalon, így neve ismét felkerülhetett a tollaslabda ranglistára.
Szöveg: Szent-Andrássy Márk