2023. július 28. - augusztus 8. között rendezik meg a 31. Egyetemi Világjátékokat Csengtuban. Az Egyetemi Világjátékok az Olimpia után a világ második legnagyobb multisport-eseménye, amelyet 15-20 sportágban 150-160 ország 10-12 ezer résztvevőjével rendeznek.
Július 17-én fogadalmat tett a kínai Csengtuba utazó magyar csapat, ahol Dr. Schmidt Ádám a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: a Világjátékokon sportolók és egyben egyetemisták indulnak, akiket bátran állíthatunk példaként a következő generációk elé.
Az Egyetemi Világjátékokon több, mint 110 magyar versenyző indul, ahol a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet 5 hallgató képviseli. A Rendészettudományi Kar hallgatói, Gyertyás Róza (Európa Bajnok, Nemzeti Válogatott) judo sportágban, és Domsits Olívia Ditta (csapatban junior Európa Bajnoki bronzérmes) sportlövészet sportágban indul. Az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar hallgatója, Fábián Sára Ráhelnek (csapatban ifjúsági Európa Bajnok, valamint junior világbajnoki bronzérmes) szintén sportlövészetben szurkolhatunk.
A vívók magyar csapatát a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar hallgatója Fenyvesi Csaba Richárd (férfi párbajtőrcsapat Magyar Kupa-győztes) és a Víztudományi Kar hallgatója Pöltz Anna (felnőtt válogatott csapat tagja, junior EB csapat 3., Junior Női Tőr Országos Bajnokság) erősíti. Szakvezetőjük Mazzá Lorenzo Gianmaria a Ludovika SE Vívószakosztály vezetőedzője.
Szurkoljunk az NKE csapatának, akik méltán fogják képviselni az Egyetemünket!