Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Sportos Egyetem, Sportos Közszolgálat

Eredményesen szerepelt a Ludovika SE tollaslabda szakosztálya Andocson

Ripszám Ildikó és Páger Zoltán távollétében hat ludovikás játékos utazott el a Somogy vármegyei Andocsra, hogy a Pickleball Országos Bajnokság 2. fordulójában tovább gyűjtögesse bajnoki pontjait.

Legeredményesebb versenyszámunknak ezúttal a vegyes páros bizonyult, hiszen két egységünk is kvalifikálta magát a legjobb négy közé. Az ezúttal mindhárom versenyszámban pástra lépő Kinál Zoltán Füles Mónikával az oldalán a 3.0-s vegyes párosban próbált szerencsét, és ez a kísérlet olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy egyenesen az elődöntőbe küzdötték magukat. Egy apró győzelem választotta el tehát őket a hőn áhított dobogótól, de ez végül nem jött össze, így be kellett érniük egy „szépen csillogó” 4. helyezéssel.

A 4.0-s vegyes párosban a Bólyban ezüstérmes Szakács Enikő számára meglehetősen szerencsétlenül alakult a versenyszám, hiába jutottak ugyanis csoportgyőztesként a legjobb 8 közé a Fair-Way SE-s Takács Attilával, ott az előző fordulóban aranyérmet szerző Bőhm-Takács egységgel találták szemben magukat. Az összecsapás ezúttal is Bőhmék sikerét hozta, így Szakácsék célja már csak az 5. hely megszerzése lehetett, ami sikerült is nekik.

A Bólyban Szakácsékhoz hasonló pályát befutó Szent-Andrássy Márk – András Izabella kettős ezúttal a csoportmérkőzéseket követően sikerrel abszolválta a negyeddöntő jelentette akadályt, hogy aztán egy küzdelmes elődöntős mérkőzés megnyerését követően a tavalyi soproni forduló óta először jussanak fináléba egy országos bajnoki fordulón. A döntő aztán a vártnál jóval simábban alakult, de emiatt a Ludovika-szimpatizánsok aligha voltak csalódottak. A címvédő Szent-Andrássy-András duó magabiztos győzelemmel jelezte, hogy az idei pontvadászatban is komolyan számolni kell velük.

A vegyes pároshoz hasonlóan a 4.0-s férfi egyesben is eredményesek voltunk, a csoportmeccseket követő 6-os főtáblára ugyanis két játékosunk is kvalifikálta magát. Kinál Zoltán, aki az előző fordulóban kizárólag vegyes párosban állt rajthoz, egy bombaerős négyes egyik tagjaként tudott 2. helyen zárni. A csoportmeccsek és a délelőtti vegyes páros azonban szemmel láthatóan felőrölték Pickleball nagykövetünket, aki a főtáblán már nem tudott túl sok vizet zavarni. Nem úgy Szent-Andrássy Márk, akinek bár egyik csoportmérkőzésén és a fináléban is hátrányból kellett fordítania, de végül kiharcolta magának az újabb aranyérmet, második idei győzelmével pedig nagy lépést tett afelé, hogy zsinórban negyedszerre is országos bajnoki címet szerezzen férfi egyesben.

Női egyesben és férfi párosban egyaránt egy-egy bronzzal gazdagodtunk. A szebbik nem 4.0-s egyes versengésében Szakács Enikő ezúttal már ígéretes játékkal rukkolt elő, így valamennyi ellenfelével szemben fel tudta venni a kesztyűt. Harmadik helyezésével összetettben is feljött a dobogó harmadik fokára, így maradt még esély arra, hogy befogja a mindkét 2023-as tornát megnyerő Fair-Way SE-s Takács Flórát.

Férfi párosban újra összeállt a tavalyi szezonban ezüstig jutó Szent-Andrássy-Kinál kettős. A vasárnap megrendezésre kerülő versenyszámra azonban mindketten kissé elcsigázottan érkeztek, így hiába söpörték be ellentmondást nem tűrő játékkal a csoportgyőzelmet, az elődöntőben nagyon simán alulmaradtak a Miklós – Tarr egységgel szemben. A bronzmeccs megnyerésével aztán végül pozitív hangulatban zárták a tornát.

Női párosban sajnos ezúttal érem nélkül maradtunk. Sem a 4.0-ban a Fair-Way-es Jármer Erikával induló Szakács Enikő, sem pedig a 3.0-ban szerencsét próbáló Füles – Vadasdy páros nem tudott beleszólni a „nagyok” küzdelmébe, így be kellett érnünk a másik négy versenyszámban begyűjtött medálokkal.

Folytatás július elején Sopronban! 

Szöveg: Szent-Andrássy Márk