Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Sportos Egyetem, Sportos Közszolgálat

A szolgálati kutyatartás állatvédelmi vonatkozásairól tartott előadást az RTK oktatója

Állatvédelmi szakjogász képzés indult tavaly ősszel a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara és az Állatorvostudományi Egyetem közös szervezésében. Az országban első alkalommal képeznek – a megváltozott állatvédelmi jogszabályok végrehajtásához szükséges – magasabb szintű ismeretekkel rendelkező szakembereket.

A kurzus tavaszi szemeszterében történő közreműködésre kapott felkérést – a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az Állatorvostudományi Egyetem közötti együttműködés keretében – Frigyer László r. alezredes, a Ludovika SE Rendészeti Kutyás Szakosztály vezetője, A Magyar Szolgálati Kutyákért Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Az alezredes „A szolgálati kutyatartás állatvédelmi vonatkozásai” címmel tartotta meg előadását. Ennek kapcsán kitért a témára vonatkozó alapvető szabályozásra, valamint a szolgálati kutyákkal kapcsolatos oktatás és tevékenység egyetemi megvalósítására. Továbbá a leendő tiszti és vezető állomány szolgálati kutyás képességekkel történő megismertetésének alapvető stratégiai fontosságára.

Ezen speciális ismeretekre történő oktatás újabb lehetőséget teremtett arra, hogy a képzési napon részt vett neves előadók – Vetter Szilvia, az Állatvédelmi Jogi, Elemző- és Módszertani Központ vezetője, Benkő Andrea riporter, Czigány Ildikó írónő, a MALÉV első női pilótája és Sándor Alex kutyatréner –, valamint a részt vevő jogászok között szélesebb szakmai kapcsolat épüljön ki az állatjóléti közös célok elérése és megtartása érdekében.


Szöveg: Frigyer László, Nagy-Tóth Nikolett Ágnes

Fotó: Frigyer László