Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Sportos Egyetem, Sportos Közszolgálat

A Ludovika SE tollaslabdázója, Lakatos Levente harmadik helyezést ért el Dunakeszin

A február eleji Országos Bajnokságot követően a hónap végén került sor a következő rangos, I. osztályú tollaslabda viadalra. Valószínűleg a közeli, Pest megyei helyszín is szerepet játszott abban, hogy viszonylag nagy létszámú Ludovikás különítmény vett részt a tornán, akik közül a játéknap végén Lakatos Levente lehetett a legelégedettebb.

Nem elsősorban férfi egyesben nyújtott teljesítménye miatt, ahol egyébként szintén eljutott a negyeddöntőig, hanem a férfi párosban elért eredménye miatt. Levente nem megszokott partnerével, Végh Miklóssal nevezett a megmérettetésre, hanem a BEAC-os Bartha Botonddal. Az összeszokatlanság azonban nem állt az eredményesség útjába, mivel szerencsére a két játékos hamar megtalálta a közös hangot a pályán. A csoportmérkőzések során egy vereség becsúszott ugyan a Ludovikás-BEAC-os párosnak, ám másik két meccsüket szoros küzdelemben a maguk javára tudták fordítani, így kivívták az elődöntőben való szereplés jogát. A legjobb négy aztán egyben a végállomást is jelentette Leventééknek, de fehérvári riválisaiktól is sikerült szettet rabolniuk, így elégedetten távozhattak a helyszínről.

Kollár Tamásnak és Molnár Zsoltnak nem sikerült ilyen jól a dunakeszi kirándulás, bár ebben a nem túl szerencsés sorsolásaiknak is komoly szerepük volt. Kollár például azzal a Mórocz Ákossal kezdett férfi egyesben, aki aznap megállíthatatlannak bizonyult, és nem csak Tomit győzte le, hanem szépen sorban az összes többi ellenfelét is, méghozzá úgy, hogy a döntőben „izzadt” meg a legjobban, de az a meccs is 21:8, 21:15-ös végeredménnyel zárult.

Az első osztályú versenyszámok mellett harmad osztályú számok is kiírásra kerültek. Ezekben a kategóriákban ifi csapatunk játékosai vitézkedtek. Herberth Noémi női egyesben, Om Panda és Vivaan Agarwal pedig férfi párosban zártak bronzérmes pozícióban.

Gratulálunk az érmeseknek!

Borítókep: unsplash.com