Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Sportos Egyetem, Sportos Közszolgálat

Kikapott a Ludovika Csata a BEAC ellen

Kedvező előjelekkel vághattunk neki ennek a roppant fontos mérkőzésnek: Gyöngyösi Janka – ha nem is kezdőként még – játékra készen melegített be a társakkal. Akadt ugyanakkor hiányzó is: Gábor Lili a B-csoportban szedett össze egy kisebb sérülést, emiatt csak a melegítés első felét végezte el a csapattal. A vendégeknél Tóth Franka személyében akadt hiányzó, aki a Hepp Kupa Négyes Döntőjén sérült meg.

Remekül kezdtük a kiváló hangulatú találkozót. Amellett, hogy támadásban ültek a dobásaink, hátul nem hagytunk túl sok teret a vendégek két legjobbjának, Vojtuleknek és Greennek. A BEAC horvát centere ráadásul hamar beszedett néhány elkerülhető személyi hibát, és így egy időre a padon találta magát. A mi „Horváthunk” viszont két hárompontossal vétette észre magát az elején, és Szabó Fanni is mindkét térfélen szépen tette a dolgát. Vezérletükkel a 7. percben 14-4-re álltunk, a negyedet pedig 19-7-re nyertük meg. A kisszünet után éledezni kezdett a BEAC amerikaija: Green kétszer is 2+1 pontot szerzett, és mivel Juhász is betalált, lényegében ledolgozta a hátrányát a vendégcsapat. 19-17-nél új mérkőzés kezdődött, és ez sokkal kiegyenlítettebb játékot hozott. Nem hagyta magát leszakítani a Green vezette újbudai együttes, 24-17 után a 18. percre 28-27-re jött fel. A nagyszünetben 33-27-et mutatott az eredményjelző.

Vojtulek és Green révén jött még közelebb a BEAC, és 35-33 után nem tudtunk megint elszakadni a fekete-fehérektől. Zsámár kiegyenlített a 25. percben, majd Green a vezetést is megszerezte. A vendégek külföldi játékosai nem álltak le, Tursics Krisztián pedig időkéréssel sem tudott életet lehelni a Csata-gépezetbe. Green passzából Angyel dobott ziccert, ami 44-35-ös BEAC-vezetést jelentett. A 28. percben Gyöngyösi a legjobbkor hintett hármast, de Vojtulek továbbra is feltartóztathatatlan volt, így a vezérletével közel tíz ponttal vezetett széteső csapatunk ellen az Újbuda. A 31. percben, Katona kosarával 58-48-nál meg is volt a közte tíz, köszönhetően a kiválóan működő Green-Vojtulek játékkapcsolatnak is. A 34. percben aztán Jáhni és Szabó is bedobott egy-egy hárompontost, amivel hosszú idő után életjelet mutattunk. 58-54-nél időt is kért Kovács Andrea, viszont a következő kosarat megint Jáhni szerezte. Az egyenlítésért azonban nem támadhattunk, ugyanis Angyal és Milkovics révén érkeztek pontok a másik oldalon is. A mérkőzés a 40. percbe lépve dőlt el, amikor 66-64-es vendég vezetésnél Angyal Barbi süllyesztett el egy hárompontost, megadva a kegyelemdöfést. A vége 72-66-os BEAC-győzelem lett.

Vereségünkkel nem tudtuk feltenni a koronát a tavaszi nagy felzárkózásunkra. Hiába a jó előjelek és az utóbbi fordulók jó játéka, ezúttal váratlanul gyengébben szerepeltünk. Ez a fiaskó egyszersmind óriási hátrányba hozott minket a rájátszásba jutásért, hiszen immár nincs a saját kezünkben a sorsunk. Vagy le kellene győzni az utolsó fordulóban, hazai pályán a bombaerős DVTK-t (és szurkolni a BEAC-nak a Cegléd elleni sikeréért), vagy a Vasas váratlan hazai vereségére (esetleg a TFSE-MTK még váratlanabb vereségére) lenne szükség a BKG ellen (és a TF esetében a PINKK ellen), hogy bejussunk a legjobb 8 közé.

LUDOVIKA CSATA – E.ON ELTE BEAC 66-72 (19-7, 14-20, 9-23, 24-22)
Ludovika Aréna, 400 néző. V.: Goda, Kapusi, Gruber (Hoffmann)
Ludovika Csata: Horváth B. 6/6, Toman D. 4, Szabó F. 15/9, Barnai 4, Fuehring 21. Csere: Czank 2, Gyöngyösi 5/3, Jáhni 11/3, Boros B.
A BEAC legjobb dobói: Green 25/3, Vojtulek 17, Angyal B. 10/3

Forrás: Ludovika Csata
Fotó: Szilágyi Dénes