Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Sportos Egyetem, Sportos Közszolgálat

Kosárlabda MEFOB: 7. forduló

Jól tartotta magát a Ludovika Csata az esélyesebb győriek ellen a mérkőzés elején. Kosaranként változott a vezető csapat kiléte az első percekben. A 8. percben Rozmán két egymás utáni támadásból dobott 6 pontjával jutott némi előnyhöz a Győr, de Jánosi hármasa meccsben tartotta a Csatát. 17-13-ra vezettek a vendégek a 10. perc végén. Közel 4 percet kellett várni az első akciógólra a második felvonásban. Mindkét együttes támadójátékát sok ki nem kényszerített hiba fűszerezte. A félidő hajrájára a zöld-fehérek tudtak sebességet váltani. A 16. percben Bognár hármasánál, 25-15-nél elérte a 10 pontot a vendégek előnye. A Csata nem tudott mit kezdeni Győr zónájával, ebben a negyedben 14-szer adták el a labdát a hazaiak. 20 perc játék után 38-19-re vezetett a Győr.

Pontszegényen indult a második félidő is, így stagnált a különbség. A harmadik negyed hajrájára megint a Győr lendült bele, 28 perc játék után 49-26-ot mutatott az eredményjelző, az újabb szünetre 52-28-cal mentek a csapatok. Több mint 3 perc után született meg a 4. negyed első kosara Reider révén, majd Chroméj növelte a vendégek fórját. A Csata a 36. percben talált be először Borza révén ebben a periódusban, az eredmény pedig alig változott. Egy könnyen felejthető mérkőzésen 59-34-re nyert az Uni Győr a Ludovikán.

Vincze Viktória: Gratulálok a Győrnek a győzelemhez. A mérkőzés végére már sikerült egy-két dolgot megvalósítaniuk a lányoknak azokból, amiket kértem tőlük. Remélem, hogy a következő mérkőzésre előrébb lépünk.

Dr. Barthalos István: Érdekes mérkőzés volt, amin az ellenfél mindent megtett, hogy megnehezítse a dolgunkat. Hiányosan is hozni tudtuk a mérkőzést. Remélem, hogy a betegeink meggyógyulnak és legközelebb már teljes csapattal állhatunk ki. Örülök, hogy Vincze Viki ellen meccselhettem.

Ludovika Csata – Uni Győr 34-59 (13-17, 6-21, 9-14, 6-7)
Budapest, Ludovika Aréna, v.: Nagy-Pál Petra, Molnár Tamás
Ludovika Csata: Jánosi 17/6, Mészáros T. 3/3, Borza 12/9, Peti Zs., Süle. Csere: Lantos 2, Tóth K., Darvas. Edző: Vincze Viktória
Uni Győr: Szűts B. 10, Baffy 4, Rozmán L. 10/3, Horváth B. 8, Chroméj 10. Csere: Mihály E. 2, Horváth D., Király A. 4, Bognár K. 9/3, Reider 2. Edző: Dr. Barthalos István