Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Sportos Egyetem, Sportos Közszolgálat

Jó hangulatú összetartáson vett részt az U20-as kosárlabda válogatott

Kinevezése után a csatabasketball.hu beszélgetett Tursics Krisztiánnal, aki az összetartás előtt nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy őt nevezték ki a legidősebb korosztályos válogatott élére. A novemberi összetartás pedig az első lépés volt a jövő nyári Európa-bajnokságra.

A mostani összetartáson 14 fős kerettel dolgoztunk, de várható volt, hogy lesznek hiányzóink is, mivel ketten az Egyesült Államokban tanulnak és kosárlabdáznak – ők nyilván nem tudtak részt venni. Sérülés és betegség is nehezítette a keret összeállását, egy játékos pedig a felnőtt válogatott összetartására kapott meghívót. Mindez egyben lehetőséget is jelentett, hogy olyanokkal dolgozzunk együtt, akik korábban nem szerepeltek a korosztályos nemzeti csapatban, úgyhogy nagyon jó összetartáson vagyunk túl. Most hat edzést végeztünk el, legközelebb februárban találkozik a csapat, remélhetőleg már a sérültekkel kiegészülve tudunk tovább dolgozni – fogalmazott Tursics Krisztián a Ludovika TV-nek.

Játékosaink közül Gyöngyösi Janka kapott meghívót az U20-as válogatottba, aki ismerősként köszönthette valamennyi csapattársát a négynapos összetartáson.

Jól ismerjük egymást a csapattagokkal, és jó volt úgy odamenni az összetartásra, hogy tudtuk: végre találkozhatunk, és jelentős időt tölthetünk el együtt. A februári, majd a májusi összetartáson még inkább arra fogunk koncentrálni, hogy összehozzuk a csapatot és finomítsuk a játékainkat. Ez feltétlenül szükséges lesz ahhoz, hogy az érmekért harcoljunk a jövő nyári Európa-bajnokságon – mondta el Gyöngyösi Janka.

Az U20-as válogatott összetartásáról a napokban a Wbasket.hu portál is közölt összeállítást. A jövő nyári Európa-bajnokság helyszíne és időpontja várhatóan a naptári év végén derül ki.

Szöveg: csatabasketball.hu