A Ludovika SE rendezésében nagyszabású ifjúsági tornára került sor március 12-én Cegléden. A több, mint 110 gyerek részvételével zajló tornán összesen 17 versenyszámban mérhették össze tudásukat a nevezők. A hazai színeket Kollár Tamás képviselte, aki az „A” kategóriás U19 fiú egyesben és párosban állt rajthoz.
Igaz, utóbbi számban pályára sem lépett, pápai partnere ugyanis a versenyt megelőzően lebetegedett, így Tominak be kellett érnie a fiú egyessel, amiben azonban szerencsére ezúttal is a döntőig menetelt.
A második helyen kiemelt Kollár a papírformának megfelelően könnyed győzelmekkel kezdte meg szereplését szombaton délelőtt. Az elődöntőben aztán már komolyabb ellenállásba ütközött, a nemrég Pécsre igazolt győri Mesterházy Milán ugyanis jelentősen megnehezítette a dolgát. Tomi 21:14-re nyerte az első játszmát, majd ellenfele ugyanilyen arányban egalizált, hogy aztán a döntő szett 21:17 arányban ismét Tomié legyen.
A fináléban az első kiemelt Tóth Kristóf következett, aki szintén a baranyai megyeszékhelyről érkezett, és akivel tavaly Francia Boti is parázs meccseket vívott. A meccset 21:16, 21:19 arányban a pécsi fiatal nyerte, így Tomi a januári aranyérem után ezúttal egy ezüsttel gazdagította U19-es medálgyűjteményét.