Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Sportos Egyetem, Sportos Közszolgálat

Véget ért a Futsal MEFOB

A két elődöntő vesztese csapott össze a bronzmérkőzéseken (EKE és PTE), ahol a női találkozót az egriek kezdték nagyobb energiával, azonban hamar egyenlítettek a pécsiek. A félidő előtt azonban sikerült még egy találatot bevinni az egrieknek. A második félidőben hatszor találtak kapuba a PTE játékosai, így végül a küzdelemből ők kerültek ki győztesként.

A döntő a TE és az ELTE között dőlt el, ahol a vezetést a 3. percben az ELTE szerezte meg. A válasz gyorsan érkezett is, így egyenlített a TE. Nem kellett sokat várni, az ELTE játékosai hatalmas gólt rúgtak. Félidőnél 3-1-re vezetett az ELTE. A félidő után a TE igyekezett felzárkózni, így sikerült is belőni ismét a labdát a hálóba, de az ELTE megállíthatatlan volt, s további 4 gólt szerezve megnyerték az aranyérmet.

EKE – PTE 2–7
TE – ELTE BUDAPEST 2–7

Végeredmény:
1. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest
2. Testnevelési Egyetem
3. Pécsi Tudományegyetem
4. Eszterházy Károly Egyetem

A férfi bronzmérkőzés nagy lendülettel kezdődött, ennek ellenére egyetlen gólt hozott a Miskolc számára az első félidőben. A második félidőre sem fogyott a lelkesedés, s sikerült egyenlítenie a Corvinusnak, majd ismét bevágtak egy labdát a miskolciak kapujába. A játék vége felé az ME egyenlített, így döntetlennel végződött a játék, amit 2x5 perces hosszabbítás követetett. A hosszabbítás alatt mindkét csapat 2-2 gólt rúgott, így büntetőkkel folytatódott a mérkőzés, melyet a miskolci csapat nyert meg végül.

A férfi döntőben a két ELTE csapat küzdött meg a dobogó első helyéért. Az első félidőben egyetlen gól született, amit a budapesti ELTE-sek játékosa rúgott. A második játékrészben két góllal indítottak a szombathelyiek. A mérkőzés végéhez érkezve 2-2 volt az állás, így hosszabbítás során dőlt el, kié lesz az aranyérem. A budapestieknek a hosszabbítás második játékrészében sikerült gólt lőniük, így az ELTE Budapest megvédte címét.

ME – BCE 4–4
ELTE Budapest – ELTE SEK 3 – 2

Végeredmény:
1.  Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest
2. Eötvös Loránd Tudományegyetem, SEK
3. Miskolci Egyetem
4. Budapesti Corvinus Egyetem

 

A mérkőzések összefoglalói az alábbi linkeken megtekinthetőek: 

  1. https://www.facebook.com/egyetemisport/videos/778862072656204
  2. https://www.youtube.com/watch?v=0ubRhqGHBwM 
  3. https://www.facebook.com/egyetemisport/videos/336495988042192

 

Forrás: ELTEOnline
Borítókép és fotók: Simó Szabolcs (BEAC)