Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Sportos Egyetem, Sportos Közszolgálat

Két győzelemmel kezdte a felkészülést az NKE-Csata csapata

Szerdán a másodosztályú BKG DSE csapatát látta vendégül a Ludovika Arénában az NKE-Csata csapata. A lányok a tavalyi szezonban izgalmas mérkőzéseket játszottak a vendég csapat ellen, azonban a friss igazolásokkal kiegészülve ezúttal esélyt sem hagytak az ellenfélnek az érvényesülésre, és fölényes közel 50 pontos győzelmet arattak.

Az igazi erőpróba azonba a szombati napra maradt, mivel a tavalyi ezüstérmes, az idei évben a jó Euroliga szereplést és bajnoki címet célul kitűző Szekszárd csapatát fogadta a Csata. Ezek alapján a tisztes helytállás lehetett volna a kitűzött cél, azonban a lányok nem engedtek a papírformának. Az első negyedtől kezdve harcosan léptek fel, és rendkívül ötletes támadásokkal az első két negyedben végig vezettek. Úgy tűnt, ezzel megráncigálták az oroszlán bajuszát, és felébresztették a szekszárdi játékosokat, akik felkeményített védekezéssel jöttek ki a nagyszünet után. A végjátékra minimális előnyel fordult az ellenfél, azonban egy kiváló triplával és középtávolival megfordította a mérkőzést az NKE csapata, és hatalmas meglepetésre, 89-88-ra megnyerte a mérkőzést!

A meccsen összesen 16(!) triplát dobtak játékosaink, ami rendkívül magas számnak számít a női mezőnyben. Egy hosszú út kezdetén járunk, de egyelőre biztató dolgokat látunk, reméljük sikerül ugyan ilyen szinten lehozni majd az egész felkészülést, és ezt átmenteni a szezonra is.

NKE-CSATA – ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 89-88 (13-14, 28-17, 20-30, 28-27)
Ludovika Aréna, 100 néző. Vezette: Tőzsér, Minár, Major.
CSATA: Horváth 10/6, Lelik 19/9, Austria 25/15, Nagy-Bujdosó 11/6, Lang 4. Csere: Angyal 18/12, Solymosi 2, Adamecz. Edző: Tursics Krisztián.
SZEKSZÁRD: Studer Á. 9, Studer Zs., Gereben 14/3, Bálint 22/3, Kiss 6. Csere: Jovanovics 23/3, Theodoreán 10/3, Mansaré 4. Edző: Djokics Zseljko.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 7-0. 10. p.: 13-14. 14. p.: 23-23. 20. p.: 41-31. 25. p.: 44-44. 28. p.: 49-55. 30. p.: 61-61. 38. p.: 81-81. 40. p.: 86-86.
Kipontozódott: Mansaré (34. p.), Nagy-Bujdosó (36. p.).