Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Sportos Egyetem, Sportos Közszolgálat

Olasz siker az I. Egyetemi Öttusa Világbajnokság második napján, Réti Kamilla az ötödik helyen végzett

Az I. Egyetemi Öttusa világbajnokság második napján a női versenyzőké volt a főszerep a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Az verseny a tegnapi naphoz hasonlóan színvonalas, izgalmas összecsapásokat hozott, mely nap végén az olasz Elena Micheli állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

„Nagyszerű verseny volt. A vívásom nem volt olyan jó, de a remek laser-runos teljesítményemmel ellensúlyozni tudtam ezt. Kicsit fura volt, hogy nem volt lovaglásunk, de nagyon élveztem így is a napot. A lövészetem és a futásom volt ma kiemelkedő. Mindig csak az előttem álló feladatra koncentráltam, így sikerült elérnem ezt a remek eredményt” – nyilatkozta a friss világbajnok Micheli.

A magyarok közül a legjobb helyezést Réti Kamilla érte el, aki az összetett szám legjobb futását produkálta az egészmezőnyben, és a 12. helyről az 5. helyre jött fel.

„Nem szoktam ilyen jól lőni, most végre összejött. Nagyon sokat edzettem rá, mert mindig ezen mentek el a versenyeim, hogy nagyon jó a futásom, viszont a lövészetem egy kicsit gyenge szokott lenni. Most három sorozat nagyon jól sikerült, egy pedig közepesen. Meg vagyok elégedve a mai teljesítményemmel. Ez egy jó alap az Európa-bajnokságra, ahol remélhetőleg jól fogok szerepelni” – mondta Réti.

A pénteki napon pihenőnap következik, szombaton viszont újra a versenyzőké a főszerep, következnek a vegyes váltók, mely versenyszámban már a lovaglás is bekerül a versenyszámok közé. Technikai okokból a lovaglás helyszíne változik, az új helyszín: Tattersal, Nemzeti Lovarda, 1087, Budapest, Kerepesi út 7. 

A program az alábbiak szerint alakul:

Július 7.: Vegyesváltó
10:30 Úszás
12:00 Vívás
16:00 Lovaglás
18:00 Kombinált szám (futás és lövészet)
18:30 Díjátadó

A versenyre a belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.