Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Sportos Egyetem, Sportos Közszolgálat

Ünnepélyes keretek között elrajtolt a történelmi MEFOB kosárlabda döntő

A Ludovika Egyetemi Sportközpont történelmi naphoz érkezett, lezajlott az első országos szintű sportesemény nyitó napja. Az ünnepélyes megnyitón Dr. Borók György, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Egyetemi Sportigazgatója is ezt hangsúlyozta ki. Beszédében elmondta, nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen rangos esemény házigazdája lehet az NKE, nehezen találhattunk volna méltóbb rendezvényt a csarnok felavatására. Kifejtette, hogy a Sportközpont a jövőben az egyetemi sportélet központja lesz. Reményei szerint a következő kosárlabda döntőn már a Nemzeti Közszolgálati Egyetem csapatai is részt fognak venni. Dr. Székely Mózes, a Magyar Egyetemi- Főiskolai Sportszövetség főtitkára beszédében gratulált a sportolóknak az eddig elért eredményeikhez, és sportszerű küzdelmet kívánt nekik az elkövetkező napokra.

A megnyitót követően lezajlottak az első mérkőzések. Az eredmények alapján körvonalazódik, hogy női fronton a Közgáz SC lesz a címvédő TFSE elsőszámú kihívója, míg a férfiaknál Nyíregyháza – TFSE versenyfutás lesz az aranyéremért.

Közgáz SC és DSK – Szegedi RSC (Női) 62-50

Nyíregyházi Egyetemi Sportegyesület – BME-MAFC (Férfi) 83-62

TFSE – Debreceni Egyetem (Női) 56-39

TFSE - Miskolci Egyetem (Férfi) 87-66

A belépés ingyenes lesz a továbbiakban is, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak az eseményre.