Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Sportos Egyetem, Sportos Közszolgálat

Megalakult az Egyetemi Sportigazgatóság

Megkezdte működését az egyetemi sportélet megszervezéséért felelős Egyetemi Sportigazgatóság (ESI). Az ESI a rektor közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezeti egység, amelynek feladatai közé tartozik még a sportlétesítményekben megvalósuló testnevelési, kiképzési és egyéb sportfoglalkozások tervezésének összehangolása, megszervezésének támogatása. Az ESI feladata a kapcsolattartás és együttműködés szervezése a sportegyesületekkel, valamint más állami és civil sportszervezetekkel. Közreműködik a Rektori Tanács által kiadásra kerülő egyetemi sportversenynaptár összeállításában, koordinálja a sportversenyeken történő egyetemi megjelenést, a sportmarketing és kommunikációs feladatok ellátását, továbbá egyetemi sportinformációs rendszert működtet. Mindezek mellett részt vesz az egyetemi sportlétesítmények működtetési feladatainak meghatározásában és végrehajtásában, az üzemeltetést ellátó szervezet felügyeletében, a sportvagyon szabad kapacitásának hasznosításában.

A Ludovika Campus területén a 2017/2018. tanév során folyamatosan kerülnek átadásra az egyetemi kiképzést, testnevelést és sportolást szolgáló új létesítmények. A jelenleg is meglévő sportlétesítmények köre kiegészül szabadtéri pályákkal (6 sávos rekortán atlétikai pálya – hármas- és távolugró lehetőséggel; 2 db 20x40 méteres műfüves labdarúgó pálya; 28x48 méteres többfunkciós rekortán sportpálya; 4 db salakos teniszpálya). Készül az intézmény új sportközpontja, benne egy 25x21 méteres 8 sávos fedett úszómedencével és a hozzá tartozó 10,5x17 méteres tanmedencével. Mellette kézilabda, kosárlabda, futsal, röplabda, tenisz, tollaslabda és számos más sportágra alkalmas sportcsarnok, továbbá különálló bemelegítő csarnok ad majd lehetőséget a sportolásra.

Szintén a campuson kapott helyet a 25 méteres, 10 állásos statikus, valamint a 25x15 méteres szituációs lőteret magában foglaló Lövészklub. Az RTK új képzési épületében 450 m2-es erőfejlesztő és konditerem, valamint 250 m2-es küzdőterem került kialakításra. A park területén futókör, lovas út épül, továbbá folyamatban van a történelmi Lovarda rekonstrukciója. Az Orczy-park felújítását követően a „Kalandpark” is újra megnyílik.  

 

Egyetemi Sportigazgatóság


Címkék: ESI